Az eddigi bejelentkezésekben szándékosan kerültem a „szürreális” szót, mert minden egyes bejegyzés legtöbb történetére lehetett volna használni (ugyanez a helyzet a „kontraszt”-okkal). Tegnap viszont belecsúsztunk a színtiszta szürrealizmusba. Véletlenül találkoztunk egy lelkes belga öregemberrel, aki azt újságolta, hogy másnap van a pongal fesztivál, ahova a kedves helyi turizmus Rt ingyen elviszi a turistákat másnap reggel fél hatkor. Ugyan fingja sincs róla, hogy mi az a pongal, de az biztos, hogy 201 helyi nő fogja csinálni, és ingyen van, tehát csak jó lehet. A kalandvágyunk átütötte a lustaságunkat, úgyhogy másnap reggel fél 6kor vártunk fél órát az emberre, aki összeszedett minket aztán vártunk még fél órát az indulásra. Nyolcan voltunk, senkinek semmi fogalma nem volt, hogy hova megyünk, a lelkes öreg belga faszi meg valószínűleg békésen aludt a szállodájában.
Amikor odaértünk a fesztiválra először annyit láttunk, hogy ordas nagy füst van, és vélhetően valamit főz az a 201 asszony. A következő pillanatban meg azt láttuk, hogy elkezd felénk szaladni az összes gyerek és jópár férfi. Mire elkezdtünk volna fotózni már 15en fotóztak minket. A megérkezésünk véget vetett az addigi fesztiválnak és új műsorszámot indított, ami szemmel láthatóan sokkal jobban szórakoztatta a helyieket, mint a főzés. Húztak-vontak, fotóztak és beszéltettek minket, miközben kevergettük a pongalt és közben hangosan kacagtak rajtunk. A pongal fesztivál az itteni újév kezdete, egyben aratási ünnep, amikor hálát adnak a jó termésért és imádkoznak a következő bőséges termésért. A főzés tárgya köcsögben főtt kókuszos tejberizs, amit vagy megesznek, vagy a Lonely planet szerint megetetik a szent tehenekkel. (akinek nincs meg: a lonely planet a helyi eligazodásunkat segítő útikönyv, vagy ha már a fogadó szóba került az előző postban, akkor az indiai „galaxis útikalauz stopposoknak”). Nekünk mindenesetre nem adtak belőle, viszont felhívtak a csodálatosra díszített színpadra és kagylónyaklánccal kitüntetett és megáldott minket valamelyik helyi nagyember, meg rajzoltak nekünk harmadik szemet. Évi egymás után 3 tv-nek adott interjút és közben folyamatosan fotóztak a helyiek meg az újságírók. Aztán fél nyolc körül amilyen gyorsan odavittek, el is rángattak onnan - mi meg csak ültünk a feldíszített riksában néztünk egymásra és ráztuk a fejünket meg mosolyogtunk magunkon. Elmondhatjuk, hogy mi voltunk a köcsögös tejberizsfesztivál sztárjai.
(rájöttem közben, hogy ez is, mint minden rendes szürreális élmény elmesélhetetlen. A fotók azért talán segítenek kicsit)
Este megnéztük, hogy milyen a naplemente a világ végén, ami szintén nehezen leírható (ráadásul a fotók sem igazán adják vissza). Elmentünk a helyi kilátóba, leszurkoltunk 12 forintot a belépőjegyre és sok indián zarándok között megnéztük, ahogy belehullik a nap a tengerbe. Goán is láttunk szép naplementéket, de ott mindig volt egy felhőréteg valahol messze a tenger felett. Itt viszont gyönyörűen belebucskázott a nap az óceánba. A sok indián örömében meg is tapsolta a napot, meg éljeneztek hangosan. Meg is lehetett érteni őket, pazar látvány volt.
Amikor odaértünk a fesztiválra először annyit láttunk, hogy ordas nagy füst van, és vélhetően valamit főz az a 201 asszony. A következő pillanatban meg azt láttuk, hogy elkezd felénk szaladni az összes gyerek és jópár férfi. Mire elkezdtünk volna fotózni már 15en fotóztak minket. A megérkezésünk véget vetett az addigi fesztiválnak és új műsorszámot indított, ami szemmel láthatóan sokkal jobban szórakoztatta a helyieket, mint a főzés. Húztak-vontak, fotóztak és beszéltettek minket, miközben kevergettük a pongalt és közben hangosan kacagtak rajtunk. A pongal fesztivál az itteni újév kezdete, egyben aratási ünnep, amikor hálát adnak a jó termésért és imádkoznak a következő bőséges termésért. A főzés tárgya köcsögben főtt kókuszos tejberizs, amit vagy megesznek, vagy a Lonely planet szerint megetetik a szent tehenekkel. (akinek nincs meg: a lonely planet a helyi eligazodásunkat segítő útikönyv, vagy ha már a fogadó szóba került az előző postban, akkor az indiai „galaxis útikalauz stopposoknak”). Nekünk mindenesetre nem adtak belőle, viszont felhívtak a csodálatosra díszített színpadra és kagylónyaklánccal kitüntetett és megáldott minket valamelyik helyi nagyember, meg rajzoltak nekünk harmadik szemet. Évi egymás után 3 tv-nek adott interjút és közben folyamatosan fotóztak a helyiek meg az újságírók. Aztán fél nyolc körül amilyen gyorsan odavittek, el is rángattak onnan - mi meg csak ültünk a feldíszített riksában néztünk egymásra és ráztuk a fejünket meg mosolyogtunk magunkon. Elmondhatjuk, hogy mi voltunk a köcsögös tejberizsfesztivál sztárjai.
(rájöttem közben, hogy ez is, mint minden rendes szürreális élmény elmesélhetetlen. A fotók azért talán segítenek kicsit)
Este megnéztük, hogy milyen a naplemente a világ végén, ami szintén nehezen leírható (ráadásul a fotók sem igazán adják vissza). Elmentünk a helyi kilátóba, leszurkoltunk 12 forintot a belépőjegyre és sok indián zarándok között megnéztük, ahogy belehullik a nap a tengerbe. Goán is láttunk szép naplementéket, de ott mindig volt egy felhőréteg valahol messze a tenger felett. Itt viszont gyönyörűen belebucskázott a nap az óceánba. A sok indián örömében meg is tapsolta a napot, meg éljeneztek hangosan. Meg is lehetett érteni őket, pazar látvány volt.
Evike a media gyurujeben 1-2
soksok kocsogos pongal 1-2
A napra lehet nezni, de rank nem
Szervusztok "Vilagvegejarok"!
VálaszTörlésAzt nem irtatok, hogy megkostoltatok-e a pongoli tejberizst? Azert figyeljetek a tv-t, hogy melyik csatornan adjak le a rolatok keszult riportot, na meg a helyi ujsagokat is nezzetek at! Bar ugy gondolom, nem igazan van erre lehetosegetek, de erdekes lenne ha talalnatok olyan ujsagot melyben a ti fototok van! Kalandra fel! Tovabbi elmenyekben gazdag turat! Rozsa