A Taj Mahal sose tűnt olyan nagy csodának a képek alapján, de alaposan tévedtünk. Sőt, talán ez ez első híres műemlék, ami messze jobban mutat élőben, mint az agyonretusált képeken. A Taj Mahal döbbenetes, messziről, közelről és egészen közelről is. Az is ahogy ott áll ma, az is, ahogy odakerült és az is amiért megépült. A Taj Mahalt szeretik a szerelem templomaként hívni, Rabindranath Tagore úgy írta le, hogy „egy könycsepp az örökkévalóság arcán” de tulajdonképpen polgári nevén ez egy kripta. Van benne egy nagyon szeretett asszony koporsója - Mumtaz Mahal röviddel azután halt meg, hogy életet adott az uralkodó Shah Jahan tizennegyedik gyerekének-, és mellette a férjéé is. (egyébként egészen pontosan négy van, mert a bunkó turistáknak csináltak két kamu koporsót az igaziakat meg levitték a pincébe)
Iszonytató ködben indultunk de szerencsére a bolond sofőrünk miatt jó lassan értünk oda, amikor már vakító napsütés volt. Nem könnyű bejutni a helyre, először riksások akarnak aranyárban elgurítani 600 métert aztán kerülgeted a tevés bringóhintókat, aztán eljutsz a pénztárig, ahol külföldieknek 750 ruppó a belépő, indiaiaknak meg húsz. Szóval kicsit le lettünk húzva, de végülis nyilván nem olcsó egy ekkora fehér épületet pucolni – Magyarországon például biztos, hogy vagy húsz éven át mindig fel lenne állványozva legalább egy tornya.
Az épülethez egy nagy kapun át lehet bejutni, a kapuból már látszik az épület egy része, de amikor kiérsz akkor konkrétan beszarsz. Hihetetlen az egész épület ahogy van és ahogy megy közelebb az ember egyre inkább az. Amikor meg benn vagy és látod a márványba intarziázott mikrométer pontosságú díszeket, akkor a leghihetetlenebb az egész. Az épület háta mögött állva, a folyóparton pedig igazán sajnáltuk, hogy az uralkodó Shah Jahan nem tudta megépíteni szembe a saját, fekete kriptáját, mert azok együtt mindent vivő látvány lehettek volna. (Shah Jahant keményen megpuccsolta a fia és berámolta élete végéig az agrai erődbe –ebben nyilván az is benne volt, hogy a Taj Mahal feltűnően drága háznak tűnik, ráadásul több, mint húsz évig épült, az öreg meg ebből akart még egyet fekete színben...)
A Taj Mahalról nehéz többet írni, nem akartuk ezt mondani eddig semmiről, mert azért mégiscsak elég messze vagyunk, de a Taj Mahalt aki tudja nézze meg egyszer az életben.
Egy jótanácsra hallgatva viszont nem álltunk meg itt, bár mindhármunkban (Borbély úr jött még velünk) az volt az érzése, hogy nekünk nemhogy ma, de a következő 5 évben nem nagyon lehet építészeti csodát mutatni, de ismét tévedtünk. Fatehpur Sikri 50 kilométerre van Agrától, sofőrünk (aki akkora fxfej volt, hogy a vele való egész napos háborúnk külön bejegyzést érdemelne, de jobb ha nem) másfél óra alatt oda is ért. Ez a város egy lendületes uralkodó Akbar fővárosalapítási kísérlete volt 1570 környékén, ami nem sikerült túl jól, de nekünk épp ez a jó. Az embernek volt több kedvenc felesége is, és számukra (nagyon bölcsen) egymástól nem túl messze, de mégis szeparáltan épített egy-egy palotarészt, mindegyiket az adott asszony vallásának meg kultúrájának megfelelő stílusban. Persze volt egy komoly rész magának is meg a tanácsadóknak és kicsit arrébb egy hatalmas és gyönyörű vallási központ. Az utókor szerencséje, hogy a paloták többségét kőből faragták ki, ráadásul gyönyörű nagy kövekből amit lerombolni kár, ellopni meg nem érdemes, de legalábbis nagyon nehéz úgyhogy szinte érintetlenül maradt fenn az egész palota. Zseniálisan néz ki, simán beköltözhetnének ma is az egykori lakói. Gyönyörű, lélegzetelállító, egészen hihetetlen. Talán a fotókon átjön valami a méretekből és a részletekből is. Ráadásul meglepően kevés turista volt, úgyhogy abszolút jól éreztük magunkat, annak ellenére, hogy mindenki mindent nekünk akart eladni. Fatehpur Sikri miatt viszont kihagytuk Delhi hasonló építményét, de utólag egyátalán nem bánjuk. A hazautunk kalandos volt ismét, de messze földön híres béketűrő és konfliktuskerülő énem : ) megakadályozta a többieket abban, hogy átharapják a sofőr gigáját, amit amúgy teljesen megérdemelt volna, és az se biztos, hogy később értünk volna haza ha magunk vezetünk – talán még velem is... Azt mondjuk nehezen tudtuk volna megmagyarázni az első koccanásunknál a rossz irányból bevett körforgalomban, hogy honnan vettük a taxit…
ott a túlparton épült volna fel ugyanez feketében
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése